Érdi Mária Japánban is készült az idei világbajnokságra. A női laser radial hajóosztályban szereplő magyar vitorlásversenyző július 6-án érkezett a távol-keleti országba. Három napot töltött Enoshimában, ennek a 3 napnak a célja elsősorban akklimatizáció volt.
„Július 10-én repültünk át Japán nyugati partjára, Sakaiminatóba, ahol majd július 19-én kezdődik a világbajnokság és egészen július 24-ig tart. Itt átvettem a hajómat. Megjegyzem, a világbajnokságokon nem a saját hajómmal indulhatok. Itt kötelezően bérelni kell egyet. Azóta edzem folyamatosan, Sara Wintherrel, az új-zélandi edzőm vezetésével” – olvasható Érdi Mária blogjában.
A világbajnokság után körülbelül egy hét pihenő és kirándulás következik a tokiói kvótás versenyző számára, majd visszautazik Enoshimába, ahol az augusztus edzésekkel, és két komolyabb versennyel telik majd számára. Ott rendezik meg ugyanis az olimpiai tesztversenyt, és lesz egy világkupa is. Érdi Mária két hónap után, szeptember 2-án tér vissza Magyarországra, és elindul többek között a Balatonon megrendezendő magyar bajnokságon.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS