Havas Attila gyorsasági motorcsónak versenyző az F500-as kategóriában ismét világbajnoki címet szerzett – derült ki a vb-sorozat csehországi Jedovnicében megrendezett záró futamát követően. A magyar klasszis ezzel immár tizennegyedik világbajnoki aranyérmét nyerte.
A vb-sorozat öt versenyből állt. Havas Attila az olaszországi Borettóban kiváló versenyzéssel, technikai hibáktól mentesen végzett az első helyen. A következő helyszínen, a szintén itáliai San Nazzaróban a versenymotor meghibásodása miatt vezető helyről kiállni kényszerült, így “csak” a dobogó harmadik fokára állhatott.
A svédországi Morában megrendezett futam időmérőjén a harmadik időt érte el. Ezután a csapat – feladva a megszerzett harmadik rajtpozíciót – motorcserét hajtott végre, és Havas Attila egy régebbi konstrukciójú, de jól működő motorral vágott neki a versenynek. A váltás bejött: az utolsó helyről rajtolva is első lett.
Az ukrajnai Ternopilben ismét ő diadalmaskodott, és az összetett pontversenyben is az élen állt, megelőzve a szlovák Jungot és a lengyel Zielinskit.
A csehországi záró viadalon a második futamban az egyik gyújtógyertya elolvadása miatt kiállni kényszerült. Mivel a három futamból így csak kettőben intették le a kockás zászlóval, harmadik lett. A helyezésért járó 15 pont azonban így is elég volt a végső elszámolásnál a győzelemhez: Havas Attila 90 ponttal lett világbajnok – pályafutása során immár 14-edszer – a 78 pontos Jung és a 67 pontos Zielinski előtt.
“Nagyon örülök az újabb világbajnoki elsőségnek. Minden verseny egy új kihívás, megtalálni a versenyhajó és motor legjobb beállítását az adott helyszínhez, illetve kiválasztani a propellert. Emellett a fizikai és mentális kondíció is fontos a jó teljesítményhez. Reményeim szerint a jövő év eredményei sem maradnak el az ideitől. Lélekben már készülök a 2020-as versenyszezonra, de még szeptember végén elindulok az O-500-as Európa-bajnokságon, az zárja majd az idei évet” – nyilatkozta Havas Attila.
Az F500-as kategóriában versenyző másik magyar, Csákó Ferenc kilencedik lett.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS