Sikeres volt a 16. Kistelek Open. A rangos nemzetközi táncversenyen több számban is magyar győzelem született. A Csongrád megyei kisvárosnak, illetve a rendező PRO Art Táncstúdiónak az idei open főpróba volt a jövő évi világverseny előtt. 2020-ban ugyanis Kistelek ad otthont az U21-es Standardtáncok Világbajnokságának.
Zsom Olivér szerint elégedetten utazhattak haza a nemzetközi, és a magyar párosok.
„Igyekeztünk valami újat csinálni. Az eddig megszokott díszletet alaposan felújítottuk, valamint a profi fény- és hangtechnika igazán emlékezetessé tette a 16. Kistelek Opent. Nem beszélve a rangos nemzetközi mezőnyről. Magyar szempontból jó eredmények születtek, többek között az International Latin Opent Miha Zerjav és Karcagi Laura megnyerte, mint ahogy aranyérmes lett az U21-ben Szalai Dénes Ferenc és Balla Petra, valamint Novák István és Sebesi Daniella. Előbbi duó a stadardtáncok versenyében, utóbbi pedig latintáncokban végzett az élen.” – összegzett Zsom Olivér, a PRO Art Táncstúdió elnöke.
Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS