Nyolc hónapos szünet és bizonytalanság után a 200 méter pillangón világcsúcstartó úszó, Milák Kristóf januárban elkezdte a vizes edzéseket. Szombaton pedig csatlakozott Virth Balázs edző csoportjához, és elutazott a tenerifei edzőtáborba.
A 200 méteres pillangóúszás olimpiai bajnoka, aki nyár óta nem vette fel a telefonját, nem köszönt társainak, úgy tért vissza csapatába, mintha nem történt volna semmi. Információnk szerint jókedvűen beszélgetett, viccelődött a többiekkel.
A szakemberek szerint ugyan kérdéses, hogy ilyen hosszú kihagyás után milyen eredményre lesz képes a július végén kezdődő párizsi olimpián. A formájáról választ kaphatunk, ha a külföldi edzőtábor után indul az április 9-én kezdődő országos bajnokságon a Duna Arénában.
Jó hír érkezett az Egyesült Államokból is, a világbajnok Kós Hubert a 200 yardos hátúszásban összamerikai egyetemi rekordot ért el. A húszéves sportoló szombaton a Federal Way-ben rendezett Pac–12 elnevezésű viadalon 1:35.69 perces eredményével a négyszeres olimpiai aranyérmes Ryan Murphy 2016-ban felállított idejénél úszott négy századdal jobbat.
A hazai szövetség hétfői beszámolója szerint Kós saját bevallása szerint csaknem lemaradt a döntőről.
„Az előfutamban történelmet írtam… Hát, a magam módján, mert csináltam egy negatív splitet, gyengébb lett a második száz, mint az első. Edzőm, Bob Bowman majdnem hazazavart a döntő előtt, amit mondott, inkább nem részletezném… Este a csúcs pedig úgy jött össze, hogy szinte mindent elrontottam, és majdnem elszámoltam, hogy mennyi van hátra. Az utolsó ötvenre fordulva hirtelen belém vágott, még száz yardot kell menni, és nem éreztem, hogy addig négy hossz ment le vagy hat, ehhez képest jött össze a rekord” – nyilatkozta a hazai szövetség Facebook-oldalán Kós, majd hozzátette, mégsem erre az eredményre a legbüszkébb, hanem arra, hogy behozta első helyre a 4×100-as arizonai gyorsváltót. Ráadásul 41.25 másodperc alatt teljesítette a távot, amivel jobb időt úszott, mint a 100 yard győztese, aki 41.63 másodperccel nyert.
Írta a Magyar Hírlap