Az új, egyenes kieséses 3km-es sprintverseny szenzációs újítás, mindenképp helye van a nyíltvízi úszó viadalokon – kár, hogy a premieren, az algherói junior világbajnokságon Kovács-Seres Hunor egyetlen tizeddel lemaradt a dobogóról, és nem is biztos, hogy csak ő tehetett róla.
Bár erősen “Németh Nándis” utóérzettel nézegethetjük a nyíltvízi junior világbajnokságon debütált új szám férfi végeredményét, annyit muszáj megjegyezni, hogy a World Aquatics óriásit húzott a egyenes kieséses sprintverseny bevezetésével. Gellért Gábor szövetségi kapitány legalábbis nagy lelkesedéssel közölte a 3km-es viadal férfiviadala után, hogy “ez a szakág legizgalmasabb versenyszáma, hihetetlenül jó, ezt mindenképpen behozzuk jövőre az országos bajnokságra is, és remélhetőleg programba kerül ezentúl minden nagy versenyen.”
Merthogy a 3 kilométeres távot három etapban ússzák az indulók: először 1500-at, majd 1000-et, végül 500-at úgy, hogy mindig csak a mezőny első fele jut tovább (pontosabban az első körből az 57 indulóból csak 20, azaz ott inkább harmadoltak, a döntőre pedig maradnak 10-en). A két magyar, Kovács-Seres Hunor és Kreisz Bálint végigzsilipelt a fináléig, és ott Hunor végig őrült csatában volt az érmekért, ám a 10km francia világbajnoka, Sascha Velly őt pécézte ki, és a verekedésből mindketten rosszul jöttek ki. “Ha nem kezdi el a francia, simán bejönnek első-másodiknak, így elment mellettük a japán, odaért melléjük a görög, és végül Hunor lett a legnagyobb vesztes, mert nem jutott neki érem, bár másodikként ért a panelhez, de nem érte el elsőre, és így lenyúlták…” – összegezte a történteket Gellért Gábor.
S hogy miért a Németh Nándis feeling? Nos, a 2-5. helyen beérkezők ennyivel maradtak le az első mögött: 0.4, 0.5, 0.6, 0.7… Ebből a 0.6 a negyedik helyen szegény Hunor. Ugyanakkor hatalmas dicséret illeti Kreisz Bálintot, minthogy ezt a versenyszámot nem szedték szét legalább két korcsoportra (mint a váltókat), azaz 14-től a 19 évesig együtt versenyzett mindenki. Természetesen az országok többsége a legidősebbeket küldte harcba, mi viszont az 5km-en ezüstérmes Bálintot dobtuk be a csatába, ő pedig a legfiatalabbak közül egyetlenként jutott el egészen a döntőig, azaz 15 esztendősen a nála 3-4-5 évvel öregebbekkel csatázott s lett végül tizedik!
A hölgyeknél nem voltak hasonlóan vérmes reményeink, Kammerer Kitti 1500 után búcsúzott, Győrffy Lili ment egy kört, de végül ő sem jutott a fináléba. Ott az amerikai, 10km-en is győztes Claire Weinstein nyert úgy, hogy négy másodperccel gyorsabban úszott, mint a férfiak bajnoka – igaz, a hölgyeknél nem tartották fel egymást az elöl lévők…
Junior Nyíltvízi Világbajnokság, Alghero
3km-es egyenes kieséses sprint
Férfiak: 1. Kaiti Tsujimori (japán) 5:54.10… 4. Kovács-Seres Hunor 5:54.70… 10. Kreisz Bálint 6:00.50
Nők: 1. Claire Weinstein (amerikai) 5:50.80… 19. Győrffy Lili… 23. Kammerer Kitti
Fotó: World Aquatics
Magyar Úszó Szövetség