Mindhárom női versenyzőnk továbbjutott a pénteki előfutamokból: Szabó-Feltóthy Eszter 4., Molnár Dóra 6. idővel középdöntős 200 háton, Késely Ajna pedig 2019 után ismét vb-döntőt úszhat, miután 800 gyorson hatodikként kvalifikált. Szabó Szebasztiánnak ugyanez nem sikerült 50 gyorson, és a férfi 4×200-as gyorsváltónak sincs olimpiai kvótája.
Öt év után újra világbajnoki döntőt úszhat Késely Ajna, aki 800 gyorson homorított nagyot: kicsit önmagát is meglepve a futamában a második legjobb időt úszta, összesítésben végül hatodik lett. És ami a legfontosabb: „Ez egy nagyon magabiztos úszás volt. Boldog vagyok, hogy 2019 után újra világbajnoki döntőben vagyok, ami az egészségi állapotomat tekintve még örömtelibb” – utalt arra Ajna, hogy a dubaji edzőtáborból hozott betegsége még mindig nem múlt el, sőt, edzője, Kovács Ottó szerint egyre inkább homloküreg-gyulladásra emlékeztet.
„És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a melegítő-medencében egy őrült férfisprinter az ötven gyors előtt a sáv rossz oldalán jött, és telibe fejelte Ajnát… Kellett öt perc kezelés a parton, hogy tudja folytatni a melegítést…” – mesélte a tréner a délelőtti extrém kalandokat.
Kétszáz háton Molnár Dóra és Szabó-Feltóthy Eszter is hozta a papírformát, futamukban is jól teljesítettek (Dóra nyert, Eszter második lett), és összesítésben is ígéretes helyen léptek tovább: Eszter negyedik, Dóra hatodik idővel.
„Minden napot jó egy kis sporttevékenységgel indítani, pláne, ha jól esik – ez most nem esett jól, azért fájt, de azt érzem, az erő megvan, azaz este még jobb lesz” – kommentálta szokásos vidámságával a történteket Szabó-Feltóthy Eszter. Molnár Dóri másképp érezte magát: „Kellemes volt ez a reggeli úszás, a délutáni biztos jobban fog fájni, de igyekszem bejutni a döntőbe.”
Egyedül Szabó Szebasztiánnak nem jött össze a továbbjutás, 50 gyorson csupán 30. lett. „Technikailag nem volt semmi gond az úszással, egyszerűen nincs meg a sebességem. Februárban ez nem biztos, hogy baj, de nem gondoltam, hogy ez ennyire lassú, mert egyáltalán nem éreztem ilyennek. Meg kell beszéljük ezt az edzőmmel, de már alig várom, hogy otthon legyünk, és újrakezdjük a kemény edzéseket.”
Illetve, akadt egy úszásnélküli kudarcélményünk is: férfi 4×200-as gyorsváltónk Fukuokában a 15. helyen végzett – arra ugyanakkor nem mutatkozott esély, hogy itt összeálljon egy olyan négyes, ami jó eséllyel javít a tavaly nyári eredményen (Milák nélkül eleve sansztalan egy jobb helyezés, Kós Hubert jelenthetett volna elvi megoldást, neki viszont épp a 200 hát döntője előtt kellett volna úsznia…). Így csak abban bízhattunk, hogy egynél több csapat nem kerül a mieink elé – ám végül a görögök és a litvánok is jobbat úsztak (nem is kevéssel), azaz a 17. hellyel épphogy lemaradtunk a párizsi csatlakozásról. Más kérdés, hogy az olimpiai programot ismerve még Milák visszatérése sem jelentett volna esélyt, hiszen ott a 200 pillangóval ütközik ez a váltó.
Magyar Úszó Szövetség