A Real Madrid világbajnok középpályása csütörtökön jelentette be, hogy márciustól ismét a magyarokkal azonos Eb-csoportba került Nationalelf rendelkezésére áll, így akár már a franciák és a hollandok elleni felkészülési mérkőzésen pályára léphet a következő hónapban.
„Nagyon világosan látja a válogatott helyzetét. Minden beszélgetésünk során egyre nagyobb lelkesedést éreztem rajta, hogy részese legyen a csapatnak és támogasson minket a hazai Európa-bajnokságon” – fogalmazott a 34 éves futballistával kapcsolatban a tavaly szeptemberben kinevezett szakvezető.
Nagelsmann arról is beszélt, hogy a visszatérés nyilván változásokat eredményez az együttesen belül, ezért sok játékosát megkereste, van-e köztük olyan, akinek problémája van Kroos szereplésével, de mindannyian üdvözölték régi-új társukat, köztük Joshua Kimmich is, aki szeret ugyanazon a poszton játszani.
„A válogatottban el kell fogadni az alárendelt szerepet, mert a hazádat szolgálod. Kimmich is ilyen labdarúgó” – mondta Nagelsmann, aki szerint Kroos stabilitást hoz majd a német együttesbe, amely 2023-ban 11 mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg.
A németek sorrendben Skóciával, Magyarországgal és Svájccal találkoznak a június 14-én kezdődő kontinensviadal csoportkörében.
Írta a Magyar Hírlap