Igazán azóta teljesedett ki, hogy nem egy „feladós” rendszerben működő klubban pallérozza a fiatalokat, hanem végigviheti őket az összes korosztályon. Így vált a keze alatt az úszósport meghatározó alakjává Kós Hubert és Ábrahám Minna – és így vált a honi szakemberek között igazán meghatározóvá Magyarovits Zoltán, akit az uszodákban mindenki Mogyoróként ismer – és elismer. Ősszel a Magyar Edzők Társasága is elismerte eredményeit és mesteredzői címmel honorálta kiváló eredményeit.
Eddigi két top tanítványa, Kós Hubert és Ábrahám Minna az utóbbi években Amerikában készülnek, nemrég csak a rövidpályás világbajnokságra jöttek haza néhány napra, Magyarovits viszont folyamatosan a Duna Arénában végzi munkáját. Ha valaki érdekes lehet az újságírók számára, ő mindenképpen. Külön köszönet illeti azért, mert előzetesen nem ismert családi gyásza ellenére az első szóra elvállalta a beszélgetést. Talán mondanom sem kell, az Arénában találkoztunk.
Amikor köszöntöm, hogy jó reggelt, mindjárt beugrik a kérdés: vajon Magyarovits Zoltánnak mikor is kezdődik a napja?
Nekem ez az üdvözlés már 4.30-kor kijárna, ekkor kelek ugyanis minden reggel. Amikor tízevesen elkezdtem komolyan venni az úszást, még elég volt ötkor ébrednem, de edzőként átálltam a 4.30-ra. Idősebb kollégáktól hallottam, hogy jó dolog néhány percig kevergetni a kávét és egy kicsit „elmélázni”, mi is lesz aznap? Csak lassan értettem meg ennek a felvezetésnek a lélektanát, de most már én is a magaménak vallom. Húszéves korom óta edzőként változatlan a napirendem. Felkelek, a kávé kortyolgatása közben megtervezem a napi programot, elkészítem a három gyerekemnek az uzsonnáját, és indulok az uszodába. Szerencsémre Dunakeszin lakom, tizenöt perc alatt beérek az Arénába hat óra előtt, és már kezdhetünk is.
Miért éppen az úszás mellett kötött ki?
Engem is megtanítottak a szüleim úszni, akkor a XI. kerületben laktunk és a Kaffka Margit Gimnázium tanuszodájába jártam. Az oktatóm, Bonifert Péter tehetségesnek tartott. Édesapám nyolcévesen elvitt a Komjádi uszodába, bemutatott az úszó- és a vízilabda edzőknek is, akik közül Éva néninél, Major Miklósnénál ott is maradtam. A kérdés pedig úgy szólt, hogy úszás vagy vízilabda. Bár a pólósokhoz csak hetente háromszor kellett volna edzésre menni, én mégis a „mindennapos” úszást választottam. Mindig is jobban szerettem az egyéni dolgokat, nem függeni másoktól. Jó társaságba keveredtem, Zubor Attilával például 42 éve jóban vagyok, a Rákóczi Gimnáziumban egy padban ültünk…
Mit lehet elmondani erről az időszakról, ami fontosnak tűnhet?
Voltam korosztályos bajnok 12 évesen. Azt az periódust tartom a legeredményesebbnek, amikor Gyertyánffy Tamás volt az edzőm. Akkor úttörő korosztálynak mondták, ma a cápának felelne meg. Ebben az időszakban szereztem érmeket, elsősorban háton és vegyesúszásban. A vegyest különösen szerettem és ez a kiemelés mindmáig megmaradt az én kedveltségi rangsoromban. Sajnos, „Gyertya” 1989-ben külföldre ment, mert Széchy Tamás mellett feltehetően nem bízott a hazai „kifutási” lehetőségekben. Pedig sokan nem tudják, hogy neki igen komoly része volt Darnyi Tamás és Szabó Joe szöuli aranyérmeiben. Gyertya volt az, aki emberileg és szakmailag is leginkább hangot talált velem. Ő nem csak edzést vezetett, hanem csapatot is épített! Nyáron elvitt minket egy hétre a Velencei tóra, rendszeresen fociztunk, kirándulni is gyakran jártunk. A barátság az akkori kortársaimmal egyébként mindmáig megmaradt.
Hogyan jutott el a döntésig, hogy márpedig úszóedző lesz?
Még általános iskolás koromban egy emlékkönyvbe mindenki beleírta: mi lesz, ha nagy lesz. Huszonnégyünk közül én vagyok az egyetlen, aki az is lett, amit akkor megjelölt! Ez azért történhetett meg, mert már kisgyermekként is olyan szerettem volna lenni, mint akkori edzői példaképem. Gyertya egyébként még Hubival és Ábrahám Minnával is dolgozott együtt. Amikor erre megkértem, saját költségén kijött Tenerifére, vagy eljött Budapestre is csak azért, hogy jó szívvel segítsen. Nekem ő az edzői példaképem.
A Gyertyánffy-korszakot követően melyik a következő, említést érdemlő időszak?
Tizenhét-tizennyolc éves koromig semmi különös sem történt, talán azért sem, mert nem voltak igazán jó edzőim. Ekkor kerültem egy évre Széles Sanyi kezei alá, aki lökött egyet rajtam. 1992-ben mindössze 0.9 másodperccel maradtam le az ifi Eb-szintjétől, ahova így nem is jutottam ki. Ekkor határoztam el, hogy abbahagyom.
Ez a döntés „jogerőre” is emelkedett?
Olyannyira, hogy édesapámmal odaálltunk Sanyi elé azzal: befejezem és szeretnék edző lenni, maga mellé venne-e kezdőnek? Egy évig a Csík Ferenc DSE gyakornoka voltam, majd egy váratlan gondolatot követve visszamentem úszni. Másfél évig a Honvédban, az egyik korábbi edzőmmel, Szántó Istvánnal készültem; a felnőtt ob-n vegyesúszásban összejött egy bronzérem.
A nagy és végleges fordulat húszévesen érte.
Ekkor hívott maga mellé Széchy Tamás, miközben a TF-en levelezőként a középfokú edzőire és a sportmenedzserképzésre is jártam. Érdekesség, hogy utolsó edzőmet, Szántó Istvánt negyed századdal később magam mellé hívtam edzőkollégának. Ő ugyanis mindkét kritériumomnak megfelel: emberileg és szakmailag is alapvetően azonos értékeket tartunk fontosnak. Nekem az emberi értékek jelentik az alapot, engem az anyukám nevelt erre. Ha ez megvan és szakmailag is jól végezzük a dolgunkat, akkor az eredmények előbb vagy utóbb, de jönni fognak! Ezt a mentalitást képviselem és ezt is szeretném továbbadni a gyerekeknek. Hiszem és vallom, hogy egy bizonyos tehetség megléte mellett a kemény munkának eredménye lesz. Egyébként én magamat egy gondolkodó típusú edzőnek tartom.
A Széchy hívása óta eltelt harminc év pedig a kemény munkáról szólt.
Az 1995 és 1999 közötti négy, Széchy Tamás mellett töltött év nagyon sokat jelentett a szakmai fejlődésemben. Ma is vallom, hogy Gyertyánffytól, Széchytől és Szélestől tanultam a legtöbbet. Amit Széchy a magyar úszósportba behozott, amit át tudott emelni a különböző tudományokból és a külföldiektől, az a periodizálás, az a technikai fejlesztés, amit háton és gyorson ő valósított meg a hetvenes években, a mai napig megállják a helyüket, korszerűek. Sanyi abban volt nagyon jó, hogy mindent fordítva látott, mint mi. Például amikor mindenki nagy tenyérellenállásokkal úsztatta a gyerekeket, akkor ő kitalálta a teknőcöt. Az akkoriban még hatalmi szóval tartott edzések helyett nála mindig jó hangulat volt, és bizonyította, hogy így is lehet komoly, minőségi edzésmunkát végezni. A Gyurta- és a Verrasztó-testvérek, Molnár Ákos, Dara Eszter és mások ebben az alaphangulatban lettek klasszis úszók. Azt is Sanyi hangoztatta, hogy egy jó versenyző felneveléséhez szerencsére is szükség van. Ám ahol több kiválóság kerül ki egy edző keze alól, az már nem a véletlen műve, ott már dolgozni is kell. Szélesnél az is tetszett, hogy ő nem csak meglátta a kis gyerekben a tehetséget, de fel is építette kész versenyzővé. Én is ezt a munkát szeretem a legjobban.
A jelenlegi legeredményesebb tanítványai – Kós Hubert és Ábrahám Minna – is tízévesen kerültek a kezei alá.
Így van, és a junior világbajnok Kárpáti Máté is csak 12 éves volt, amikor elkezdtünk együtt dolgozni. Azt élvezem, ha én tanítom meg a gyereknek a testre szabott technikát, ha én adagolom a terhelést, miközben csapatként is szívesen foglalkozom velük! Ez nekem eddig bejött, miként Gyertyának is, és annak idején Sanyinak is ez az út hozta meg a sikereket. Ami a szakmai részt illeti, nálam 14-15 éves koráig mindenki elsősorban vegyesúszó. Eddig kell nekik adni egy stabil alap-állóképességet, azután 15-16 éves korára válik láthatóvá, hogy az illető számára melyik úszásnem ígérheti a legtöbbet. Miként azt is ebben az időszakban lehet megpróbálni, hogy a rövidebb távokról felfelé, vagy éppen a hosszabbakról lefelé kell irányítani a tanítványt. A monotónia elkerülésére jó példa Rasovszky Kristóf esete, aki nyílt vízen, 10 kilométeren olimpiai bajnok, de a medencés ob-n 200 háton is dobogóra tud állni. Az úszásnemek és a versenytávok jól kiegészíthetik egymást, megvédve a versenyzőt a kiégéstől.
A harmincéves edzői gyakorlatából mi mindent emelne még ki?
Megbecsülve a Széchy, majd a Széles mellett végigdolgozott négy-, illetve egyéves, másodedzői időszakot, a 2002-től a Jövő SC-ben eltöltött évtizedet mindenképpen méltatnom kell. Ekkor hívott oda ugyanis a Verrasztó Zoli. Ott is tízévesek voltak a kezdő csoportom tagjai, akiket azonban csak 14 éves korukig készíthettem, majd fel kellett adnom őket, így mások vezetése alatt érték el a csúcsformát. Sztankovics Annát és Joó Sárit említhetem ebből a merítésből. A feladás általi beszorítottságból úgy próbáltam meg kitörni, hogy a már meglévő paralimpikonokkal – Tóth Tamás, Ráczkó Gitta, akik már érmesek voltak paralimpián – átadási kötelezettség nélkül, folyamatosan dolgozhattam. A 10-13 éves csoportom mellett kaptam egy idősebb vegyescsapatot is azokból, akik senkinek nem kellettek. Ezek a fiatalok is hasznos tanácsokat érleltek bennem. Ezek a „ráadás-gyerekek” azt is bizonyították, hogy ha az alapcsoportomat tovább vihettem volna, valószínűleg ők is hozták volna a számottevő eredményeket.
Miként oldódott meg ez a nemkívánatos alaphelyzet?
A változást az a döntés hozta meg, amellyel engem kirúgtak a Jövő SC-ből – ez a helyzet kényszerpálya elé állított. Előbb azt gondoltam, milyen rossz ez nekem, később azonban az élet bebizonyította, hogy jól jártam, ugyanis az új helyzetben elkezdhettem a saját utamon haladni. Akkor alapítottuk meg a Vasas úszószakosztályát. Az egyik tanítványom testvére a Vasasban síelt. Édesapja vetette fel, hogy beszéljünk a klubelnökkel, Markovics Lászlóval egy úszószakosztály alapítása ügyében. Markovits sem pénzt, sem pályát nem ígért, a névhasználatot viszont adta. Két, igen jó paraúszóm – a kétszeres ötkarikás ezüstérmes Tóth Tamás és az akkor még inkább csak ígéret Pap Bianka – volt az adu ász a tárgyalásokon, ahol végül két hónapra kaptunk ingyen pályát a Dagály külső, öreg 25 méteres medencéjében. A Vasasban ott kezdtem munkához nyolc tanítványommal.
Mint kiderült, fél évig egyetlen fillér fizetést sem kapott…
A széljárás 2013-ban fordult jóra. Akkor kaptak ugyanis először nagyobb összegeket a sportklubok. Szerencsére, a sikeres paraúszóim után érkezett jutalom, mert fizetést csak hat hónap elteltével, igaz, akkor négy hónapnyit vehettem fel visszamenőleg. Viszont végleg beindult a Vasas korábban 15 évig szünetelt úszószakosztálya, amely 2015 végére már 40-50 főnyire erősödött.
2013-ban csatlakozott Önhöz Kós Hubert is.
Hubival való kapcsolatom egy külön történet. Ő annak idején Kállai Kati néninél tanult meg úszni. Ő ajánlotta, hogy a legkisebb tehetségeinkkel rendezzünk közös úszóversenyeket. Mindig háromfős futamokat indítottunk, tehát minden gyerek dobogóra állhatott és érmet, valamint csokit vehetett át. Az akkor négyéves Hubinak ez annyira megtetszett, hogy anyukájának otthon azt mondta: ha felkerül a versenyre készülők közé, ő nálam szeretne majd úszni. És ez így is lett. Ő tízévesen átjött hozzám, a módszert pedig mindmáig alkalmazom. Legújabban a Dunakeszi VSD színeiben, ahol a gyerekek lelkesedését csúcsra járatja az elnyerhető érem és a csoki.
A Hubival való kapcsolata jobban alakult, mintha a Jövő SC-ben maradt volna?
Egyértelműen, hiszen ott előbb-utóbb őt is fel kellett volna adnom. A Vasasban, majd 2016-tól az UTE edzőjeként viszont végig vihettem. Már az első években is jól mentek a közös dolgaink. Kétszáz vegyesen például előfordult, hogy a gyermek ob-döntőjében a nyolc induló közül öt az én tanítványom volt, vagy a dobogó mindhárom fokán az én versenyzőim álltak.
Az évek során hogyan működött a kettejük kapcsolata?
Nagyon jól. Hubi abszolút „vevő” volt a munkámra, nagyon itta a szavaimat, mivel én nem csak edzhettem őket, hanem próbáltam a személyiségüket is formálni. Meséltem nekik a régi kiválóságokról is. Darnyi Tamás és Szabó Joe is visszatérő témát jelentett, Czene Attilát pedig azért ajánlottam figyelmébe, mert ő a nem sokra tartott egyes pályán úszva tudott olimpiai bajnok lenni. Érdekesség, hogy korábban egy Világkupán itt, Budapesten Hubi is az egyes pályán győzött 200 háton. Ezek a korábbi, igaz történetek „átmentek” nekik. Közben sikerült jó technikát megtanítani és a taktikai képességüket is fejleszteni. Neki is a vegyesúszás volt a szerelme, és azt is elmondanám, hogy rendkívül fogékony volt a tanácsaimra. Szerintem egyébként nem volt még ilyen fiatal úszó a magyar medencékben, aki 21 éves korára mind az öt úszásnemben már magyar bajnok és csúcstartó is egy személyben. Az ötödik úszásnem, a vegyesúszás ugyanis különösen nehéz, hiszen hiába vagy pillangón, háton, mellen és gyorson is jó, az még nem garancia arra, hogy ezeket az úszásnemeket jól össze is tudod rakni a vegyesúszásban. Nem véletlen, hogy a fiúknál Hubi, a lányoknál Ábrahám Minna tartja a vegyesúszó ifjúsági országos rekordot. Ők ráadásul szuperintelligens emberek, velük nem csak az úszásról, hanem bármi másról is el lehet beszélgetni.
És Ábrahám Minnáról mit illik tudni?
Ő nagyon későn került hozzám, korábban a bátyja úszott nálam. Tízévesen csak nyaranta foglalkozhattam vele, mert külföldön éltek. Csupán három évvel később tudtam rá egész évben számítani. Tizenkét évesen egyetlen, korosztályos 8. helye volt, három évvel később pedig már országos listavezető lett. 2022-ben, 16 évesen talán ő tett a legtöbbet azért, hogy a római felnőtt Eb-n a 4×200-as gyorsváltó végül felállhatott a dobogóra.
Ha azt kérdeznék Öntől, mivel jellemezné leginkább saját magát, mit válaszolna?
Én egy olyan edző vagyok, aki mindenkitől kérdez. Mindenkitől kérdezek, mert úgy gondolom, mindenkitől lehet és érdemes is tanulni. A jótól azt, hogyan lehet csinálni, a rossztól pedig azt, mit és miért nem szabad tenni. Számos kollégával igen jó a kapcsolatom. Példaképemmel, Gyertyánffy Tamással havonta beszélek, Virth Balázzsal, a budafókás Horváth Tamással és Egressy Jánossal egyaránt összhangban vagyunk. És ugyanezt elmondhatom a Gellért Gáborral és a Szokolai Lacival élő kapcsolatomról is. Ha valami kérdésem van, sokszor Lacihoz fordulok – az a világ vicce, hogy nem ő lett az év edzője! Én ezekkel a kollégákkal azért vagyok jóban, mert emberileg és szakmailag is jó a véleményem róluk. A külföldi edzőtáborozásokat pedig időm függvényében arra használom ki, hogy igyekszem megfigyelni az edzéseiket. Ugyancsak az ismereteimet bővítik azok a beszélgetések is, amelyek során Hubitól sokat megtudok a Bob Bowman által kint, az egyetemi csapatuknál vezetett edzésekről. A látottakból és hallottakból azután bizonyos, hasznosnak vélt elemeket be is emelek az én edzéseimbe.
Három évtizedes edzősködés után mennyire elégedett az eddigi eredményeivel?
Már most jól érzem magamat, ha visszagondolok az eltelt időszakra. Volt ugyanis egy olyan, 12-13 éves periódus, amikor önmagamnak be tudtam bizonyítani, ha eltervezek egy programot, akkor az jól működik. Ábrahám Minnával is mögöttünk van kilenc és fél év közös munkája és sikerei. Ennek nagyon örülök, és ezt szeretném a továbbiakban is csinálni. Az pedig csak egy plusz volt, hogy másfél éve megkerestek Gulyás Michelle-ék, és az ő úszó felkészülésüket is én irányíthatom. Ráadásul a felsorolt tanítványaim – Szép Balázs és Tamás Botond öttusázókat is ide számítva – egytől egyik kitűnő emberek is. Nagyon szeretek velük dolgozni, mert intelligensek, tisztelettudók, figyelnek, isszák a szavaimat és kérdeznek, mindenben kikérik a véleményemet, amikor külföldön vannak, felhívnak és beszámolnak a történtekről. Célom velük kapcsolatban is az, hogy pozitív életszemléletet, versenyzői önbizalmat is adjak számukra, hogy magabiztosak legyenek az erőpróbáikon. Jólesik, hogy felnéznek rám és vevők arra, amiket mondok-tanácsolok nekik.
Jocha Károly
Magyar Úszó Szövetség
